Skip to content

Gyerekvilág, felnőttvilág

Sokszor előkerül a gyerektörténetekkel kapcsolatban, hogy azok valamilyen edukációs vagy morális tanítómeseként, a felnőttvilágba való bevezetésként szolgálnak. Netán a gyerekközösség mutatná kicsinyített változatát a hétköznapok felnőttvilágának. A szocialista időszak magyar tévésorozatai nem igazán felelnek meg ezeknek a mintáknak. A gyerekközösségek világa szuverén és saját világ, amely akarva-akaratlanul elválik a felnőttekétől. A történetek sem a főhős vagy főhősök nevelődése körül forognak (a Tüskevár típusú ifjúsági regény-sorozat nyilván ebbe a vonulatba tartozik, de ahogy erről szó volt, a Fekete István-Fejér Tamás jegyezte alkotás más csoport). A gyereksorozatok középpontjában a kortárs közeg belharcai és kalandjai állnak. Csoportdinamika, akció, szervezkedés és nyomozás. Természetesen nem példa nélküli mindez, sőt. A magyar gyereksorozatok két laza ihlető forrása a Pál utcai fiúk és az Emil és a detektívek. A saját tér (grund) és annak megvédése, a csoportkohézió, illetve a nyomozás valamilyen változatban mindegyik magyar gyereksorozatban központi szerepet játszik.

Az öreg bánya titka már címébe foglalja a rejtélyt, és a fiúcsapat az öt epizód alatt valóban felderíti Gasch Lipót csempészhálózatát. A Keménykalap és krumpliorr csapata eredetileg ágyhoz kötött társuk (a kislányt a csapat jellemzően Péterkének nevezi) kedvéért cirkuszi előadást akar létrehozni, és ebbe a kalandba ékelődik a nagy nyomozás az állatkertből ellopott majmok után. Az Utánam srácok! két lakótelepi csapat párharcának sok epizódos krónikája. A Le a cipővel! pedig egy hatfős csapat felnőttek nélküli(nek tervezett) nyári sátorozásának és (szám)háborúzásának története. Ez a négy sorozat a hetvenes évek aranykorának fő támasza. Irodalmi hátterük különbözik – a Keménykalap és a Le a cipővel! Csukás István nevéhez, Az öreg bánya titka és az Utánam srácok! Berkes Péterhez kötődik. A gyerekszereplőket tekintve azonban Az öreg bánya titka, a Keménykalap és az Utánam srácok! komolyan átfedi egymást: Kovács Krisztián, Szergej Jelisztratov, Losonczi Gábor, illetve Zsibók István és László (komikus mellékszereplő ikerpárként) majd mindegyikben felbukkan.

A kortársi csoportok dinamikája és működése mindegyik sorozatban kulcsfontosságú. Nevezhetjük ezt az élet iskolájának is, de a narratíva fókuszában nem a nevelődés áll és a társadalmi üzenetek sincsenek nagyon élesre hegyezve. A csapatként való működés és a sikeres küldetések végrehajtása a legfontosabb. A legjobban, leginkább harmonikusan együttműködő baráti csapat a Keménykalap kompániája. A valahol talán a hetedik kerületben, egy városi parkban tanyázó társaság motorja Kisrece, de a többiek sincsenek alárendelve neki. A cirkuszi előadás ötlete is Kisrecétől származik, és elég magabiztosan vezeti elő elképzeléseit, azonban a társak komoly szerephez jutnak az előadás felvezetésében, de főképp a nyomozásban. Az öreg bánya titkában nyomozó csapat belső viszonyai sokkal hierarchikusabbak. Laci a vezető, az epermester Pöcök mindig ott van mellette, de a többiek szerepe inkább csak a végrehajtás – az ikrek pedig jobb, ha el is tűnnek a színről. Az Utánam srácok! a nyomozás helyett a rivalizálás köré építi laza epizodikus történetét. Mivel itt van protagonista és antagonista csapat, a társadalmi üzenetek is jobban hallatszanak. Nem a nyári szünetben vagyunk, fontos az iskolai teljesítés, a jó érdemjegy: Andrist akkor engedi edzője focizni, ha kijavította a rossz jegyeit. A sport amúgy is strukturálja a két csapat attitűdjét: Andrisék fociznak, ők a csapatjátékban hisznek, Ladáékat inkább az (individuális) párharc, a bunyózás érdekli – ők az ökölvívó edzőterem felé kalandoznak. A Le a cipővel! nyári számháborújában nem ellenséges csapatok feszülnek össze, itt ráadásul a gyerekeket elvileg titokban figyelő felnőttek is részei lesznek végül a játéknak. A csapattá szerveződés, illetve a rivalizálás fontos szervező motívuma az önálló játékfilmeknek, illetve minisorozatoknak is: az Égigérő fűben szintén cirkuszi előadást hoz létre a bérház egyesült gyerek és felnőtt közössége, illetve a nyugdíjba vonuló Poldi bácsi kedvéért füvesítik be az udvart. A Csutak a mikrofon előtt esetében egy ellenszenves alfahím megleckéztetése lesz Csutak egyik nagy cselekedete.

Felnőttvilág

A tevékeny gyerekek és gyerekcsapatok mellett rendre balfácán vagy gyanakvó és értetlen felnőttek népesítik be ezeknek a sorozatoknak a világát. A Le a cipővel! egész alapnarratívája a felnőttek gyerekekkel szembeni bizalmatlanságára, illetve a gyerekek szabadságvágyára épül. A szülők ugyan elengedik egyedül a gyerekeket néhány napra a „vadonba” (a fiktív Alsótörökverőre) sátorozni, elvégre „nagyfiúk” már. Titokban azonban mindannyian becserkészik a környéket és próbálnak egy-egy helyi felnőtt védangyalt találni, aki rajta tartja a szemét a gyerekeken. Ebben közösek mindannyian: a felső-középosztályi igazgató és orvoscsalád ugyanilyen bizalmatlan paternalizmussal fordul a gyermeke felé mint a fiát egyedül nevelő anya. A választott védangyalok azonban egytől egyig tökkelütött vagy tehetetlen alakok: ügyetlenek és bambák. Lelkesen (vagy némi pénzért) belevetik persze magukat a kalandba, de hibát hibára és bajt bajra halmoznak. Végül a gyerekek tettestársaiként partnerek lesznek a számháborúban, de a nagy bográcslakomát tönkreteszik. A Le a cipővel! zárlata szépen mutatja ezeknek a történeteknek az alap ambivalenciáját: a kiöntött bogrács (amiben a gyerekek főztek) után az egyik védangyal telkén csak megvalósul a nagy közös sütkérezés.

A szülők, mint a felnőttek reprezentatív képviselői amúgy idegesek, rohannak, nincs idejük a gyerekkel törődni. A Le a cipővel! szülő-gyerek interakciói szinte csak vitatkozásból állnak: miért kell elfoglalni a kísérletezés miatt a konyhát, hová tűnt a nyúlketrec… – nem olyannak tűnik a felnőttvilág, mint amibe érdemes beilleszkedni. A sorozat Generál együttes által előadott főcímdala elé pontosan összefoglalja mindezt – egyfajta kiskamasz nemzedéki himnuszként:

Utánam, srácok, vár egy új nap,
Újabb barátok, újabb varázslat.
Utánam, srácok, jó a játék,
De mi komolyabbat szeretnénk.

Utánam, srácok, rajta, srácok,
Mások vitáznak, mi legyünk vidámak.
Valóra váltjuk álmainkat,
Megmutatjuk a világnak!

A Kádár-korszak gyerekfilmje és főképp gyereksorozatai szuverén világként mutatták be a kiskamasz, kora-tizenéves gyerekek világát. Tanítómesék voltak annyiban, hogy a kortársi csoport működését, belső viszonyait, alá- és fölérendelődés dinamikáját, a rivalizálás és az együttműködés játszmáit tették a középpontba. Bevezetést elsősorban a gyermeki közösségek világába jelentettek, a felnőttvilág nem tűnt igazán barátságosnak és hívogatónak bennük. A kapkodó, rohanó, ideges felnőttek világához képest a gyerekek világa, saját tere egyszerre volt védett, védhető és megvédendő és biztonságos – minden kaland ellenére. Talán mégsem véletlen, hogy nosztalgia övezi ezen világok emlékezetét és fikciós képét.

VB