A gyerekfilm sokak szemében műfaj, pedig talán pontosabb tematikus csoportnak nevezni. Körülírni a célközönsége és a hősei alapján még csak-csak lehet, bár sokat nem segít. Tipikus konfliktusai, cselekménymintái vagy helyszínei azonban nincsenek. A rejtély és a nyomozás épp annyira gyakori vendég a gyerekfilmekben és sorozatokban mint amennyire jellemző a burleszkes humor vagy a kalandok sorozatára épülő szerkezet. A gyerekfilm és az ifjúsági film vagy sorozat közötti határok szintén porózusak: a Mazsola és Tádé, illetve a Le a cipővel! érezhetően nem ugyanaz a kategória, és nem is csak azért, mert az egyik báb, a másik pedig élőszereplős. A magyar filmes és tévés kultúrában a szocializmus idején a gyerekfilm kategóriát egyfelől a báb és animációs alkotások fedték le (ezek célközönsége nagyjából az óvodás és kisiskolás korosztály volt), másfelől a kora-tizenéves, kiskamasz hősök kalandjait követő élőszereplős filmek és sorozatok. Hősök és nézők életkora, elvárása, figyelme szempontjából rengeteg minden egybecsúszik és egybecsúszott, napjaink sokkal differenciáltabb gyerekirodalmának rendszere egyszerűen nem visszavetíthető a szocializmus évtizedeire. A kamaszfilmek és kamaszhősök sem hiányoztak (klasszikus példának ott van a Tüskevár és az Abigél), a Kádár-kori népszerű mozgóképes fikciónak azonban mégis külön csoportját képviselik a kiskamasz hősökre koncentráló filmek és sorozatok. Ha a Tüskevárat nem számítjuk, akkor az 1973-as Az öreg bánya titka a kezdet, a hetvenes évek az aranykor (Keménykalap és krumpliorr, Utánam srácok!, Le a cipővel!), a nyolcvanas évek pedig a bársonyos lecsengés (főképp filmes példákkal: Gyermekrablás a Palánk utcában, Kismaszat és a Gézengúzok). Bő tizenöt éves ciklus, előtte lassú átalakulás, utána némi csend – amit többek között az Éretlenek meg az Űrgammák próbált megtörni a kilencvenes években.

A magyar ifjúsági- és gyerekirodalomban a kora ötvenes évek sztálinista hullámát követően az évtized közepén indultak meg a változások. Ekkoriban jelent meg a Tüskevár, a Bóbita, de a Pöttyös Panni is – minden szempontból eltérő művek, mégis jelezték, hogy nyílik és gazdagodik a világ. Az ötvenes évek első felének és közepének magyar filmjében az Én és a nagyapám Sztálinvárosban nevelődő gyerekei, de még az Eltüsszentett birodalom politikai parabolába oltott meséje is a politika mindent lefedő árnyékában készültek. 1958-ban a Bogáncs már árnyékmentes családi film, de itt még nem gyerek vagy gyerekek a főszereplők, hanem egy kalandos kedvű pulikutya. Amúgy a Bogáncs azért is érdemleges, mert ezzel a filmmel debütált Fejér Tamás, akinek a nevéhez a következő évtizedekben műfaji kísérletek és gyerek, illetve ifjúsági filmek és sorozatok egész sora kapcsolódik A Tenkes kapitányától a Tüskeváron át az Utánam srácokig.

A Bogáncs után aztán a filmes, majd a tévés területen is sorra jöttek a gyerekfilmek és sorozatok. A Magyar Televízió 1961-ben indította el első (báb)sorozatát (Mi újság a Futrinka utcában?). Cicamica és társai világa akár miniatűr és hétköznapi szocializmus-allegóriaként is nézhető volt, bár valószínűleg inkább úttörő és szerethető tévés animációs sorozatként nézték. A hatvanas éve legeleje mindazonáltal azért is különösen érdekes, mert ekkoriban készült pár olyan játékfilm is, amely ugyan mára jobbára kikopott az emlékezetből, mégis szépen mutatja a gyerek- és ifjúsági mozgóképes fikció útkeresését – ám egyben azt is, hogy a politika árnyéka továbbra is ott volt ezen alkotások felett.

Ranódy László 1960-as Móricz-adaptációja, a Légy jó mindhalálig a klasszikusokat, a Várkonyi Zoltán által filmre vitt Mándy regény, a Csutak és a szürke ló (1961) a kortárs klasszikusokat képviseli. Ugyanebből az időből Keleti Márton Tatay Sándor adaptációja, a Puskák és galambok (1961) azonban a szocialista realizmus utóvédharcát. Ahogy azt a magyar irodalmi adaptációkról írott könyvében Gelencsér Gábor is kiemelte, Keleti filmváltozata az eredeti regény alapvetően kalandorientált történetét gyerek-fókuszú mozgalmi történetté változtatta. Azt, hogy milyen rugalmasan és változatosan alakultak át ekkoriban a szocreál sablonok a szocmodern lazább világába, legélesebben talán Szemes Mihály romantikus nevelődési vígjátéka, a Kölyök példázza. A Kölyök (címével ellentétben) persze nem ifjúsági film, hiszen egy szeleburdi munkáslány felnőtté cseperedésének a romantikus története, szóval a Törőcsik Mari alakított hősnő életkora alapján kilóg a kategóriából. Abból a szempontból azonban feltétlenül tanulságos, hogy a gyárban, gépek mellett bonyolódó szocreál termelési és nevelődési történetek alapstruktúráját hogyan tudja átírni egy szerelmes nevelődési történet. A következő években azután Kovács András rendezői debütálása, a Pesti háztetők, majd Keleti Márton Esős vasárnapja mutatta, hogy a fiatalokról szóló filmek (egyelőre a közép- és idősebb nemzedék rendezésében) megérkeztek a magyar filmkultúrába. Velük együtt megérkeztek a gyerekhősök és a gyerekfilmek is. Ugyancsak a hatvanas évek elején készült a Négyen az árban, ami témája okán (az 1956-os jeges árvíz idején játszódó film az árvíz elől egy tutajon menekülő-sodródó gyerekek felkutatását és kimenekítését meséli el) akár katasztrófafilmnek is lenne nevezhető, Révész György alkotásában azonban akciójelenetek helyett inkább a dráma a hangsúlyos. Miközben az 1956-os árvíz valós hátteret adott a történetnek, a katasztrófa által sújtott ország és a veszélybe került gyerekek története megint csak egyfajta politikai 1956-allegória volt. 1956 és a politikai kontextus még egyértelműbben jelent meg egy másik, szintén a hatvanas évek elején készült gyerekfilmben, az egyiptomi-magyar koprodukcióban készült Egyiptomi történetben. A sztori itt két magyar gyerek külföldi árvaházból való szökését és kalandos hazaútját követi, a kiindulópont és háttér azonban masszívan politikai. A történet narrátora, az idős egyiptomi professzor merengő hangon össze is foglalja még a film legelején a tanulságot: „Ez a kis folt a térképen Magyarország. 1956 októberét írták akkor. Tűz lobbant errefelé. A két kisfiú is elindult ebből a kicsi országból. Elvesztvén apjukat, elhagyván anyjukat, s mentek, kutattak a kaland után. És eljött a nap, amikor megértették, hogy nincs több hazája az embernek, csak egy. Csak egyetlenegy…”

Az Egyiptomi történet politikai hazatalálás-narratívába csomagolt kalandos gyerekfilmje után nem sokkal, 1963-ban, a kádári konszolidáció kezdőévének nevezett évben, elkészült azonban az első 1945 utáni magyar-amerikai koprodukció is, az Aranyfej. Richard Thorpe szélesvásznú, színes bűnügyi vígjátékában két angol kisgyerek nyomoz Szent László király arany hermája után. A film nyitányában a Dunán hajóval Magyarországra érkező turisták értetlenkedve keresik a vasfüggönyt, de nem lelik. Vagy nincs, vagy láthatatlan. Mindazonáltal az Aranyfej tőrölmetszett enyhülés-narratíva, egyben a későbbi idők bűnügyi vígjátékainak (A pogány Madonna), illetve valamiképp a nyomozó gyerektörténeteknek is az előörse.

A hatvanas évek közepétől tehát a magyar filmes és tévés kultúrában megújult csapásként indult el a gyerekfilm és a sorozat – kéz a kézben az akkoriban kibontakozó és átalakuló gyerekirodalommal. A legnépszerűbb regényekből általában pár éven belül született filmes változat, de arra is volt példa – A Tenkes kapitánya esetében –, hogy a sorozat sikere után jelent meg a történet regényváltozatban is. A hetvenes évek tévés sorozatai rövidített változatban moziba is kerültek – a gyerekirodalom és gyerekfilm ökoszisztémája erősen egybekapcsolódott.

Feltűnő azonban, hogy miközben a hatvanas évektől kezdve a lányirodalom külön sorozatokat hozott létre (a korszak pöttyös, illetve csíkos könyvei hol erősebb, hol finomabb nevelő céllal próbálták bevezetni olvasóikat a hétköznapok és a szerelem világába), a magyar gyerekfilmekből és sorozatokból lényegében hiányoznak a lány főhősök. Az Abigél persze ellenpélda, de nem is kortárs közegben játszódik. Felhozhatnánk a Mézga család négytagú kompániáját, csakhogy „hiszti Kriszti” minden, de nem azonosulásért kiabáló hős. A lányok a sorozatok fiúcsapatának kísérői vagy mellékszereplők. Piroskát úgy kell kiszabadítani az Égigérő fű elején a lakásajtó rácsai mögül, de ő legalább aktív szereplője lesz a történetnek. Az öreg bánya titkában Gerlindát általában csak Copfosként emlegetik és a lány szerepe amúgy is jobbára arra korlátozódik, hogy a szintén nem kompetensnek tartott Kisvacakot kísérgesse. Az Utánam srácok lakótelepi bandájához odacsapódik gyakran Méri is, aki olykor a főnök Lada táskáját cipeli, máskor neki akarnak felvágni a fiúk. A családi közegben játszódó filmek, mint például a Szeleburdi család és folytatása, a Szeleburdi vakáció némi ellensúlyt képeznek, de a sorozatok masszív fiúvilágot formálnak, jobbára fiúsított vagy epizódszerepre kényszerülő lánykarakterekkel.