Egynyári kaland
Strand a lelke mindennek. Érzelmi hullámverés és csobbanás a nagybetűs felnőtt létbe. A 2010-es évek új arcai Balaton-partra szállnak.
Az Egynyári kaland című sorozat az utóbbi évek egyik legtöbbet emlegetett sorozata: különböző podcastokban, társasági beszélgetésekben vagy filmszakmai folyóiratokban bukkan fel, pedig a negyedik évaddal 2019-ben már lezárult. Vajon miért emlékszik rá mégis egyforma szeretettel a húszas és a negyvenes generáció? És mitől vált az egynyárinak induló kaland ilyen maradandóvá?
A sorozatnak rengeteg kvalitása van, legfőbb vonzereje mégis a lazaságában, könnyed játékosságában rejlik, amellyel a fiatalok kihívásokkal teli életét ábrázolja. A szerelem és karrierválasztások között bolyongó, útkereső karakterek egytől egyig könnyen megszerethetőek, ugyanakkor rosszra forduló döntéseik sokszor okot adnak a nézőnek, hogy újraértékelje őket. Az Egynyári kaland így olyan, mintha csapongó barátaink kálváriáját követnénk, a partvonalról szurkolva, hogy jól válasszanak és megtanulják kezelni a nehéz helyzeteket. Velük izgulunk, velük nevetünk, velük sírunk, az ő botladozásukat elnézegetve pedig saját kacskaringós ösvényeink is barátságosabbnak tűnnek.
A karakterek a romantikus komédiákban szokásos szerelem-karrier skálán ingáznak, hol egyikkel, hol másikkal foglalkoznak többet, hol összemosva hol teljesen szétválasztva őket. Bence (Rubóczki Márkó) és Zsófi (Schmidt Sára), a két legtovább jelenlévő karakter útja munkahelyi rivalizálással és abból átalakuló szerelemmel veszi kezdetét, majd a különböző évadok során egymástól távolabb sodródva keresik önmagukat többféle karriert is kipróbálva, amelybe a másikat is valahogy igyekeznek beilleszteni. Az ő életükben a munka legtöbbször nem fér össze az egészséges szerelmi élettel: Zsófi kapcsolatai többször is zátonyra futnak építészi karrierje építése közben, míg Bencét utazás vágya hozza többször is nehéz érzelmi helyzetbe. A romantikus komédia könnyedséget ígérő műfaji sémái segítségével a karrierista nő és a távol lévő férfi képe is kritizálásra kerül, némi súlyt adva ezzel a sorozat kalandos románc történetének.
Levi (Király Dániel) és az ő szerelmi életének alakulása is sokféle klisé újra gondolását végzi el. A sorozatban az „archetipikus maszkulin férfinak” címkézett karakter munkájáról alig derül ki valami, szerelmi sodródásának azonban rengeteg állomásán végig kísérhetjük. Levi a sorozat nagy részét szakítás utáni szerelmi bánatban tölti, amiből mindig egy új nő érkezése és az egyéni traumáik közös feldolgozása húzza ki. Az érzelmei által meghatározott férfi, és a munkája miatt a párkapcsolatát többször veszélybe sodró Enikő (Piti Emőke) izgalmas páros, egy újabb kiforgatása a romantikus komédia kliséinek. A negyedik évad talán legmélyebb és legfelkavaróbb történet szálában Enikőt követve azt nézhetjük végig, ahogy a karikaturisztikusan hímsoviniszta patriarchális társadalom elbánik egy nővel, aki végre szereti a munkáját és megpróbál boldog lenni a párkapcsolatában is.
Bár az Egynyári kaland csupa szerelmes fiatalról szól, a házasság és a gyermekvállalás motívuma alig tűnik fel. A boldog párok jelentős részének eszében sincs összeházasodni, a gyerekvállalás pedig egyenesen fenyegetőnek van ábrázolva a harmadik évadban. A korszellemet jól példázza, hogy a budapesti fiatalok a stabil egzisztencia hiányában teljességgel megfeledkeznek a családalapítás lehetőségéről, karrierálmaik hajszolása közben minden egyes kapcsolatuk – legyen az baráti vagy szerelmi – fenntartásáért meg kell küzdeniük. A sorozat egyetlen jelentős, fiatal házaspárja nem a nagyvárosban él, és egy pillanatig sem szorongják túl azt a kérdést, hogy egymásnak lettek-e teremtve. A hagyományos családmodellt azért rajtuk keresztül is megkérdőjelezi a sorozat, hiszen Boglárka (Bajor Lili) az ambiciózusabb kettőjük közül, nemcsak a lánybúcsúja csap vad duhajkodásba, de az ő ösztöndíja miatt mennek egy évre Amerikába, ahova Gábor (Héricz Patrik) szinte mint eltartott követi őt.
Az Egynyári kalandot talán ezért is emlegetjük még mindig, csupa szeretettel, hiszen úgy vált a 2010-es évek fiataljainak közérzetét tükröző sorozattá, hogy a példabeszéd jelleget és a kínos helyzetekben vergődő karakterek kinevetésére épülő humort ügyesen ötvözte, nem elidegenítve, hanem közelebb hozva őket a befogadó réteghez. A szereplőkben nem nehéz magunkra ismerni, az ő kaotikus válaszaik a felnőttség nehéz kérdéseire ismerősek lehetnek bárki számára.
A csetlő-botló, kísérletező, elbukó és újrakezdő karaktereket követő sorozat valami olyan generációs életérzésre tapintott rá, amelyre se előtte se utána nem nagyon sikerült más televíziós alkotásnak.
Vajda Fruzsi