A szocializmus évtizedeiben készült gyerek- és ifjúsági sorozatok kiemelkedő nosztalgia-faktorral bírnak, és gyakran kerülnek elő múlt időket idéző cikkekben, beszélgetéseken és posztokban. A „gyerekkorunk kedvenc sorozatai” közkedvelt formula, de nem mindenki tudja igazán őszintén használni. Szerencsés az a nemzedék, amely sikeres sorozatok révén is vissza tud emlékezni a gyerekkorára. Hiszen a Keménykalap és krumpliorr vagy az Utánam srácok! mégis más, mint az Űrgammák… Kevés olyan szempont van, ami alapján úgy tűnik, jobb lehetett a hetvenes és nem a kilencvenes években felnőni, de a hazai fikciós sorozatok által teremtett világ, legalábbis annak nosztalgikus emlékezete ilyennek tűnik.
Nosztalgia ide vagy oda, a Kádár-korszak gyerek és ifjúsági sorozatai furcsa zárványai az időnek. Nem a ruhák, a tárgyak vagy az épített környezet látványos mássága miatt – az adott és egyértelmű. Ezeknek a sorozatoknak és filmeknek a többségét azonban a felnőttek és gyerekek közötti viszony, illetve a „felnőtt világ” tekintetében egy ma már igencsak távoli és idegen attitűd, értékrend és világszemlélet hatja át. A felnőttek számára a gyerekek gyakran zavaró tényezők, akikkel csak baj van, és akikre nincs idő figyelni, pedig nagyon is kellene. Közben a felnőttek feszült és sokszor nevetséges figurák, akikkel nem nagyon lehetséges az érdemi kommunikáció. Mégis, mindezzel együtt, ezeknek a filmeknek és sorozatoknak a rejtélyekkel és kalandokkal teli világa egy biztonságos világ, amelyben persze vannak konfliktusok, de azok megoldhatók, és a hangsúly a gyerekcsapaton belüli viszonyokra, a szerepekre és csatározásokra kerül.