A bűnügyi műfajcsalád különböző változatai nemcsak a bűnnel kapcsolatos elképzelések formálódása, illetve a társadalmi rend határainak a kijelölése szempontjából, de az aktvitással és cselekvőképességgel kapcsolatos elképzelések alakulása szempontjából is kulcsfontosságúak. A bűneset megoldása, az ellenséges szabotázs leleplezése, a kémjátszma megfejtése a legtöbb esetben aktív, célratörő hősöket kíván meg. De fogalmazhatunk úgy is, hogy a bűnügyi történetek a cselekvőképességről és aktivitásról alkotott elképzelések sajátos katalógusaként is olvashatók. Ebben az összefüggésben lehet különösen érdekes a bűnüldözés módja és a bűn nyomába eredő szereplők karaktere. A hidegháborús időszak szocialista kémfilmjeinek és bűnügyi történeteinek ügynökei, nyomozói változatos karakter-katalógust alkottak. Ennek a katalógusnak a legismertebb, rongyosra gyűrött lapjain a kelet-európai szocialista kémtörténetek három rendíthetetlen hőse foglalja el: a lengyel Kloss kapitány, a Stirlitzként ismert szovjet Iszajev ezredes, illetve a keletnémet Stasi-ügynök, Werner Bredebusch. Magyarországon igazán az első két hős és az ő történeteiket elmesélő két sorozat, a Kockázat és A tavasz tizenhét pillanata volt népszerű. A Kockázat főszerepét játszó Stanisław Mikulski még Bán Róbert 1971-es bűnügyi filmjében (A gyilkos a házban van) is szerepelt, Tímár százados alakját magára öltve.

Ez a három szocialista kémsorozat nem ugyanarra a kaptafára készült. A hatvanas évek második felében készült Kockázat klasszikus kémtörténet, főszerepben a második világháború idején a német katonai felsővezetés körébe beépült lengyel szuperkémmel. Ahogy azt a lengyel filmtörténész, Mikołaj Kunicki megjegyezte, Kloss kapitány egyfajta kelet-európai Bond-pótlék volt, akinek kalandjai a világháború idején is fényűző körülmények között, pukkanó pezsgőspalackok és hosszan illatozó szivarok füstjében bonyolódtak. A hetvenes évek elején készült szovjet A tavasz tizenhét pillanata bár hasonló időszakban és közegben játszódott, a németek közé beépült szovjet kém, Stirlitz alakját sokkal aszketikusabbra formálta és a történetben nem a fényűző kulisszák bemutatására, hanem a cselszövések sorozatára fektette a hangsúlyt. A hetvenes évek második felében készült keletnémet sorozat, az Álarcban pedig már a hidegháborús korszak legelejére helyezi a történetét, amelyben az Armin-Müller Stahl által játszott Stasi-ügynök különféle egzotikus színtereken ügyködve akadályozza meg egykori náci, illetve amerikai körök szocializmus-ellenes összeesküvéseit.

A szocialista kémsorozatok nagy hármasfogata mellett úgy tűnik, a csehszlovák és a magyar produkciókra a műfaji paródiák gyártásának nemes feladata jutott. Ezt a célt a magyar fél Az oroszlán ugrani készül című 1969-es Révész György-filmmel, a csehszlovák filmgyártás pedig Václav Vorlíček 1967-es A legtitkosabb ügynök – W4C című filmjével teljesítette – miközben kémfilmek a keleti blokkban és főképp a hatvanas években mindenütt bőséggel készültek.

Aktív és célratörő kém magyar Bond helyett tehát a hazai popkultúra a Bujtor István által alakított Menő Fej Bond-paródiájával gazdagodott (Az oroszlán ugrani készül). A huszadik század történelmi kataklizmáinak idején játszódó kalandos sorozatokat pedig nem kémtörténetek, hanem a két világháború közötti időkbe kalauzoló Bors (1969–1972), illetve a második világháború idején bonyolódó Egy óra múlva itt vagyok (1971–1974) képviselték. Ennek a két sorozatnak a hősei azonban sodródó, ügyeskedő, a politika és a történelem viharait átvészelni igyekvő figurák voltak. Bors Máté és Láng Vince álruhát és álidentitást ugyan olykor öltöttek, mégis sokkal közelebb voltak A tizedes meg a többiek ügyeskedő, túlélésre játszó karaktereihez, mint a fent említett lengyel, szovjet és keletnémet kémtörténetek célorientált hőseihez.

A kémtörténetekhez hasonlatosan a bűnügyi sorozatok terén sem a magyar alkotások, hanem a keleti blokk más filmjei és sorozatai vonultatták fel a szocializmus leginkább rendíthetetlen, éber őreit. Például a csehszlovák televízió reprezentatív politikai krimisorozata, a Zeman őrnagy esetei. A hetvenes években készült harminc részes sorozat Csehszlovákia 1945 utáni diadalmas fejlődésének és szocialista átalakulásának krónikája. Mindegyik epizód egy-egy év különleges, általában masszív politikai kontextussal bíró bűntényét állította a középpontba (gyakran való esetek alapján), mely ügyek megoldása mindig Zeman őrnagy nevéhez kötődött. A sorozat kedvéért megalkotott Zeman őrnagy hőstörténete így azután egyértelműen rákopírozódott a csehszlovák szocialista rendszer hőstörténetére.

Ebben a kontextusban lehet érdekes a Zeman őrnaggyal nagyjából egyidőben készült magyar bűnügyi sorozat, a Kántor példája. Mint azt pár évvel ezelőtti tanulmányában K. Horváth Zsolt bemutatta, a valódi nyomozókutya, Kántor tevékenysége az 1956-os forradalom utáni évekre és gyakran a nyugati határzár környékére koncentrálódott. Ehhez képest a televíziós sorozat Kántorja a hetvenes években nyomoz, és a bűntények többnyire nélkülözik a direkt politikai érintettséget. Kántor, a szupereb ráadásul tolvajkutyából lett a magyar rendőrség éke. A kerületi rendőörs egyik sokat szapult kollégája, Csupati tizedes talál rá és látja meg benne a fantáziát. Csupati kedves, jóindulatú, ám igencsak esetlen figura, akinek korlátozott akcióhősi képességeit remekül kiegészíti Kántor aktivitása. A hetvenes évek emblematikus magyar bűnügyi sorozata az emberfeletti teljesítményre képes bűnüldöző helyett egy igazán emberarcú hősben és az ő cselekvőképes négylábú partnerében találta meg azt a kombinációt, amely a bűnügyi történetek megoldásához szükséges célorientáltságot és hatékonyságot képviselni tudja.

A jelenidőben játszódó magyar szocialista bűnügyi filmek és sorozatok univerzumában az erélyes és cselekvőképes nyomozó ritka szereplő. (Tüske Zsuzsanna a Prizma folyóiratban a „tehetetlenség törvényét” emlegette a magyar szocialista thrillerek kapcsán.) A már említett A gyilkos a házban van kivétel ugyan, de mint láttuk, ott a magyar nyomozót játszó lengyel színész korábbi szerepe, a Kockázat sorozat Kloss kapitányának import-imázsa is nagyban befolyásolhatta a nézőkre gyakorolt befolyást. Más hazai nyomozó sokkal kevésbé voltak aktívak és sikeresek. A szintén a hetvenes években a tévében készült pszicho-thriller, a Defekt hőse ügyesen kombináló, ám a terepen, akcióban esetlen detektív volt. A Kern András által alakított Gedeon rájön ugyan a sorozatgyilkosság mintázatára, ám a döntő lépést elvéti, egy lépcsőházban konkrétan átalussza a sorsdöntő eseményeket, így a gyilkos megállításának, pontosabban megölésének a feladata az utolsónak kinézett áldozatra marad.

Ilyen előzmények után tényleg megkönnyebbülést jelenthetett és megérdemelt sikert arathatott a nyolcvanas évek magyar bűnügyi fikciójának két, céltudatos és cselekvőképes nyomozója: Ötvös Csöpi és Veszprémi Linda. A keményöklű balatoni rendőr és a Babettás, faklumpás budapesti nyomozó nemcsak eszes volt, de terepen is bizonyított. Talán nem véletlenül voltak mindketten renitens figurák. Ötvös Csöpit felfüggesztették, egzecíroztatták, de Lindát nem vették komolyan a felettesei. Mégis sikeresek voltak. De nem elvtársak. Az Ötvös Csöpi-filmek és Linda kalandjai már a késő-kádárizmus felpuhult tételeinek és az ideológia helyett a piaci viszonyok felé forduló világában lehettek aktív, cselekvőképes hősök.