A szocialista időszak televízióját ugyan a hétköznapok és az otthonosság címkéivel szokás jellemezni, ám ez nem jelentette azt, hogy a nem hétköznapi történetek hiányoztak volna a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek televíziójából. A tévés fikció, és főképp a sorozatgyártás nemcsak hétköznapi hősök (nem) hétköznapi kalandjaira, hanem különleges hősök rendkívüli tetteire is nyitott volt. A kalandsorozat, ahogy a kalandfilm, a nem hétköznapi próbatételek talán legkiválóbb terepe. Legyen a sztori közege történelmi vagy jelen idejű, a kalandtörténet az ismerősség és a rendkívüliség kombinációjának a fantasztikumon inneni variációit tudja megmutatni. Hadakozás, románc és utazás: a kalandtörténeteket három, önmagában is erős téma vagy motívum párosításai és változatai jellemzik. A helyi színek és összetevők mindig lényegesek, a hétköznapi fölé emelkedő hős és a közösség viszonyát jobbára ezek a helyi, kulturális elemek szabályozzák. Műfaji, de főképp kulturális örökség és identitás szempontjából lényeges, hogy a kalandtörténet, a történelmi film és az irodalmi adaptáció regiszterei nem mindig és nem könnyen választhatók el egymástól.

Kulturális presztízs szempontjából a klasszikus művek adaptációi (így hazai kontextusban Várkonyi Zoltán oly sokat emlegetett Jókai-filmjei) érthetően a figyelem és a kulturális emlékezet középpontjában állnak, miközben a kalandtörténetek helyi, nemzeti és transznacionális szálai szintén érdemi és izgalmas összetevői kulturális hagyományainknak.

A kalandsorozat hálás és népszerű filmes és tévés műfaj volt mindig is, keleten és nyugaton, északon és délen, a második világháború után és a streaming világában egyaránt. Ahogy a kalandfilmek nemzetközi vagy angolszász felfutásának megvoltak és megvannak a hullámai, a tévés kalandsorozatok is időbeli (és olykor tematikus) ciklusokban íveltek felfelé, majd szorultak időlegesen hátrébb. A kalandsorozat nem hiányzott a szocialista tévékultúrából sem, sőt, annak egyik reprezentatív, a szaktudást, minőséget, érettséget jelző produkciói közé tartozott. A magyar tévétörténet sem jelent kivételt. A Tenkes kapitánya a hatvanas évek elején az egyik első magyar élőszereplős tévésorozat volt. A Móricz Zsigmond regénye nyomán készített Rózsa Sándor a hetvenes évek legelején a minőségi adaptáció és a látványos kalandsorozat nagy költségvetésű, kiemelt vállalkozásának számított. Az olasz-nyugatnémet-francia-magyar koprodukcióban a hetvenes évek végén elkészült Sándor Mátyás a Magyar Televízió nemzetközi együttműködésben, az európai színtérre készített nagyszabású produkciója volt. Nincs ez másképp mostanában sem, amikor a Tündérkert (egy újabb Móricz-adaptáció), illetve a Bán Mór Hunyadi-regényciklusa nyomán, kiemelt költségvetéssel és nemzetközi koprodukcióban készülő Hunyadi sorozat már a forgatás és előkészítés kapcsán egyfajta szintugrásként és a kortárs nemzetközi minőségi televízió kultúra példájaként konferálódik fel a hírekben.

A kalandsorozat extra érdekessége tehát, hogy a helyi, nemzeti kultúra és történelem, illetve az univerzális, nemzetközi és transznacionális trendek egészen sajátos kombinációját tudja nyújtani. Sokszor túl drága műfaj ahhoz, hogy látványos kiállítású produkciói egyetlen lokális tévécsatorna gyártásában készüljenek el (ezért különösen vonzó koprodukciós téma), miközben a kalandtörténetekben megjelenő nemzeti történelmi és kulturális vonatkozások a helyi, nemzeti kulturális hagyomány és identitás reprezentációjának kitüntetett műfaját jelentik.

A szocialista időszak magyar tévékultúrájának kalandsorozatai szintén a kalandtörténetek helyi, nemzeti, patrióta vonatkozásai, illetve a szélesebb közönség számára is könnyen érthető átélhető és felismerhető történetek elvárásainak sokirányú hálózatában próbálták megtalálni a legjobb helyeket és megoldásokat. A magyar közönség számára ismerős, vonzó hősök kalandjait akarták megmutatni – úgy, hogy azok akár a keleti vagy nyugati nézők figyelmét is megragadják.