Hol születtek a szocialista időszak filmjeinek és sorozatainak a hősei? A gyárban és a piacon, a munkapad és az eladópult mellett. Munkás férfiak és dolgozó nők világában. Olyan helyeken, ahol termeltek, ahol sokan jártak. Olyan helyeken, amiket sokan ismertek. A Magyar Televízió hatalmas sikert arató sorozatát, A Tenkes kapitányát karikírozó 1970-es játékfilmben, Bácskai Lauró István Gyula vitéz télen-nyáron című szatírájában is gyárban és piacon keresték az új magyar történelmi tévésorozat leendő civil főszereplőjét, az igazi magyar vitézt az alkotók. A hetvenes évek emblematikus magyar sorozata, a Kántor első epizódja egy nyüzsgő budapesti piacon indul. Ugyanebben az évtizedben a csehszlovák tévé egy prágai exkluzív élelmiszerbolt eladóját tette meg a Nők a pult mögött hősévé. A hétköznapok világában, az itt-és-mostban bonyolódó történetek ismerős karaktereket követeltek meg, akik épp csak egy kicsit különböztek az átlagosnak és mindennaposnak gondolttól, ezért vagy egy kicsit fel lehetett nézni rájuk, vagy egy kicsit ki lehetett nevetni őket. Munka, hivatás, egyén, közösség és nevelődés – a szocialista időszak fikciós sorozatai majd mindvégig ezek körül a hívószavak körül keringtek.

Az ötvenes évek szocreál filmjei el sem tudtak szakadni a gyárcsarnokok, sztahanovista brigádok, dalárdák, termelőszövetkezeti közösségek világától. A hatvanas, hetvenes évek televíziós sorozatai már rugalmasabb emberképpel és világképpel rendelkeztek, de azért nagyon sok mindent tovább vittek a szocialista realista időszak alapító elbeszéléseiből. A szocreál mitológia két nagy témája az ellenségkeresés és a nevelődés volt. Az ellenségkeresés kijelölte a „mi” és az „ők” táborát, a hidegháborús logikának megfelelően két táborra osztva a világot. A nevelődési történet pedig megmutatta, hogy milyen értékek mentén és milyen kalandok segítségével állhat az egyén a közösség és az építkezés szolgálatába.

A jelenidőben játszódó történetek közül az ellenségképzés témáját a termelést megakasztó szabotázs, illetve a politikai rendet felforgató kémfilm, a nevelődés témáját pedig a munka frontján kiteljesedő egyénekről és közösségekről szóló munkaverseny-variációk tudták talán a legjobban képviselni. A hatvanas évektől, az enyhülés, majd a stagnálás időszakától kezdve ezek az éles és kemény keretek sokat puhultak. A szabotázs és kémtörténetek mellett klasszikusabb bűnügyi történetek jelölték ki a társadalmi rend és a normák határait, a nevelődés és az önformálás mítosza pedig a hétköznapok apró-cseprő ügyetlenkedéseinek krónikáiban oldódott fel.

Ahogy a nagy narratívák keretei, úgy az ezeket a kereteket kitöltő karakterek, hősök is sokat változtak – legyen szó a bűn üldözőiről vagy a hétköznapok átlagos hőseiről.